Tanulj meg angolul a neten!
 
 A videók, képek, feladatok, lépésenként juttatnak el a célodig.
 
Kattints ide, és próbáld ki ingyen.

Bejelentés



ÚTI KÉPEK, TÁJAK, ÁLLATOK, NÖVÉNYEK FOTÓI
Az ember hajlamos elhitetni magával, hogy ahhoz ért jobban, amit más csinál!

MENÜ














A honlap frissítve: 2011.12.28.




Nevem: Miklós Zoltán.

mohab


Honlapomon elsődlegesen a hobbi tevékenységeimet szeretném bemutatni.




FOTÓ

2010-ben létrehoztam a
KEVEHÁZI JÁNOS VÁROSI FOTÓKÖRT
Nagymányokon.
(Fotókörünk a MAFOSZ tagszervezete.)

A fotókör honlapja ide klikkelve megtekinthető

Szeretek fotózni, ezért minden olyan dolgot, amit kell "és amit nem" megörökítek.
(Ezt a mondásomat, azóta már egy, idegenbe szakadt kályhacsővirtuóz, bohóc bántó szándékkal ki is forgatta.)
A képek manipulálását nem támogatom, ezért az ilyen irányú tevékenységem, mindig az eredeti állapot megtartása mellett a kép felesleges széleinek a levágásában, illetve esetenként a megvilágítás hiányosságainak korrekciójában nyilvánul meg.

Egy régi mesterem
Keveházi János bácsi Budapesten a Pataky Fotókörben
(1970-71 körül)
azt mondta,
"Ami nincs a képen, az nem rontja a képet".

Ezért a képek utómunkálatait, a komponálás finomítását mindig a számítógépen fejezem be.
Itt ezen a honlapon (vegyesen) elsősorban állatok (rovarok), növények és a környező tájról készült felvételek láthatók. Vannak ételekről, tálalásról készült fotóim is, amelyek zöme megtalálhatók még
a http://tokertfogado.5mp.eu honlapon, bár meg kell jegyeznem ezt a honlapot már nem én gondozom, mert a tulajdonos nem volt megelégedve a honlap szinvonalával!
Vannak még ételfotóim
a http://inyenc.5mp.eu honlapon is. 
Ide, erre a honlapomra felkerültek olyan oldalak is, melyen a nyaralásaink alkalmával készített "családi képek". Illetve felkerültek olyan ételfotók, amelyek a nyaralásaink alkalmával fogyasztott ételekről készültek.


HONLAPKÉSZÍTÉS

Szívesen készítek honlapot, mert öröm olyan produktumot előállítani, aminek sokan látják a hasznát. Természetesen a honlapon bemutatott fotókat általában magam készítem, illetve a családom többi tagja segít, mert a fotózás mindannyiunk kedvelt hobbija.

ÉTELEK

Szeretek főzni. Igaz nem tudok, de ez engem nem zavar! Azoknak az ételeknek, (egyszerű ételek) melyeket "gyakran" készítek, összegyűjtöttem a leírását egy saját receptgyűjteményembe. Mindezt, elsősorban saját magamnak a reprodukálhatóság okán készítettem el.
Természetesen más is kipróbálhatja, valószínűleg nem fog csalódni benne.
Közben úgy gondoltam az ételkészítéssel kapcsolatos leírásaimat még sem itt fogom bemutatni. (elsősorban a terjedelme miatt) 

UTAZÁS!

Ez csak egy álom! Igaz néha sikerült eljutnom fantasztikus helyekre, de ez soha sem az én érdemem volt.
Természetesen az emlékek megmaradtak és azt senki sem veheti el tőlem!
Első utam Angliába vitt 3 hétre (1965-ben! amikor még Csehszlovákiába sem volt könnyű kiutazni). Az akkori képrögzítési technikám a 8mm-es filmet részesítette előnybe. Részben ez az oka annak, hogy abból az időből kevés fotóval rendelkezem.

SZÓTÁRAK

Két szógyűjteményt írogatok. Igazándiból egyik sem valódi szótár. Bemutatása, illetve használata egy "Igazi" szótárprogram keretében történik. Ebben nagy segítséget, illetve a lehetőséget jelenti a "Jómagam Bt." által szerkesztett és üzemeltetett szótárprogram, amely ingyenesen letölthető és bárki által használható. (Sok igazán jó egyéb szókészlettel.) Az egyik szógyűjteményem a keresztrejtvényfejtőknek nyújt segítséget, a másik a fotósoknak. A fotós szógyűjtemény elsősorban a kezdők kérdéseire ad választ. Hamarosan felkerül a frissítése, amely már "TIPP"-eket is ad a gyakori fogásokra.




A honlapot szerkeszti: editor44@citromail.hu

UGRÁS A LAP TETEJÉRE!









Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
25 felzárkóztató angol nyelvlecke kezdőknek és újrakezdőknek!

Most teljesen ingyen!